In English  Deutch 

Megjártuk a Burok-völgyet

2005. július 10. 21:01:41

Az egyesületünk által szervezett, immáron szokásosnak nevezhető havi túránk ezúttal a Keleti-Bakonyba, a Burok-völgybe vezetett. Az állami gondozásban lakás- és nevelőotthonban élő gyerekek többsége a nyári szünet idejét is az otthonokban kell, hogy töltse, ezért az egyesület által szervezett programokra talán most még nagyobb szükség van, mint az iskolaév alatt.

A rutinos túrázóknak számító velencei állami gondozott gyerekek mellett sok "új arcot" is avathattunk, akik elsősorban a székesfehérvári II. számú Gyermekotthonból érkeztek. Összesen 15 gyermek és 2 felnőtt kísérő (Dalos Gábor és Nagy Attila) kelt útra reggel a Bakonykútiba induló autóbusszal.

Bakonykúti nagyon rendes és takaros falu benyomását keltette. Látszott, hogy a helyiek gondot fordítanak falujuk tisztaságára és rendezettségére. A környező táj is gyönyörű volt, így kényelmes tempóban róhattuk utunkat az Országos Kék jelzés mentén. Ekkor még nem is sejthettük, hogy mi vár ránk később a Burok-völgyben.

Az első megpróbáltatásokat a völgybe való leereszkedéskor éltük át. Egy nagyon meredek ösvényen jutottunk le és bár eleinte egy szélesebb kavicsos úton haladhattunk, később a Természet megmutatta, hogy milyen szép akkor is, amikor az ember magára hagyja.

Eleinte embernyi magas csalánerdők kísérték utunkat. A kisebb gyerekeknek sok csaláncsípést kellett elviselniük, később pedig kidőlt fák nehezítették utunkat. A gyerekek ennek ellenére jól bírták a megpróbáltatásokat. A völgymenet sokat kivett a résztvevőkből (bár a Burok-völgy szépsége vitathatatlan és ez valamennyit enyhített szenvedéseinken) a legnagyobb próbatételt mégis a túra utolsó szakasza jelentette. A völgyből kiérve ugyanis a Várpalotát Téssel összekötő műúthoz értünk. Túránk befejezéseképpen műúton kellett 5 km-t gyalogolnunk, hogy a Várpalotáról induló busszal visszaérjünk Székesfehérvárra. Nem volt könnyű, de az út nehézsége ellenére is csodálatos kilátásban volt részünk (és emellett láttunk két szivárványt is.).

A túrát egyénileg szerveztük így a teljesítésért nem járt kitűző és oklevél, de akik eljöttek a túrára mindannyian rászolgáltak volna. A szokásosnál hosszabb és nehezebb útvonalat jártunk most be, de senki sem adta fel.

Kép #401 Kép #402 Kép #403 Kép #404 Kép #405 Kép #406 Kép #407