In English  Deutch 

VI. Télapóváró: állami gondozásban élő gyermekek örömére

2005. november 26. 22:03:46

Közel háromszáz apróság és nagyobb társaik vidám zsibongása, nevetése és tapsa töltötte be november 26-án szombaton a székesfehérvári Barátság Házát. Öt különbusszal érkeztek reggel 9 óra után azok az állami gondozottként különböző lakás- és gyermekotthonokban, nevelőszülőknél élő gyermek, akik a Vigyázó kéz és a LURKÓ Gyermekvédelmi Egyesület meghívására jöttek el.

A színpadon egymás után léptek fel az otthonokban élők képviselői: velencei Gyermekotthonból az énekkar, Lakatos Misi táncdala, A császár új ruhája c. mesedarab, hipp-hopp tánccsoportja, Árpád Szakiskola divatbemutatója, a Kikinda utcai gyerekek modern tánca, Lakatos Tamás cigánytánca és éneke, de Mezőfalváról zongoráztak, hastáncbemutató is volt, Kalányos Tamás versmondása és műsorvezetése tette felejthetetlenné a műsort.

Délben több száz liter forró tejszinhabos kakaó és hétszáz kakaóscsiga fogyott. Egy óra után érkezett meg a várva várt Télapó, aki minden gyermeknek és fiatalnak mikuláscsomagot adott. Közben a társalgóban nézhették a nyáron Balatonfenyvesen Testvértáborban résztvevők az akkor filmen rögzített képeket, majd a garai Bűnmegelőzési tábor résztvevői ugyancsak találkozhattak és az ott filmen rögzítettekkel idézhették fel az együtt töltött időt.

A nyár végén megszüntetett rácalmási lakásotthonokban élő gyerekek is itt a Télapóvárón találkozhattak újra, mivel különböző települések otthonaiban élnek azóta

Süteménysütő versenyre több mint húsz alkotás érkezett két kategóriában: csoportosan készített gyermek és felnőtt. A kilenc tagú zsűri (6 gyermek) délután hirdetett eredményt. A botmixer, kenyérpirító, szendvicssütő, kézimixer, üvegpoharak-, tálcák és könyvek gyorsan megtalálták a díjazottakat. Majd a tombolasorsoláson a süteményeket is kisorsoltuk a sok játék, színes párna és figura, sportszerek kíséretében. A fődíj mobiltelefont Balinkán élő Wágner Ricsi, a hifitoronyt Szalai Gábor Dégre, a szintetizátort Lakatos Felícia Mezőfalvára és a csocsó asztalt a Székesfehérvár II-es Gyermekotthonában élő Gulyás Józsi vihette haza.

Az ajándékszobában több millió forint értékű ruha és cipő, játék és 160 db fa szánkót választhattak ki a meghívott gyerekek, de 20 db szánkót küldtünk határon túl élő árva gyerekeknek és a SZÉNA képviselői is átvehették a szánkó ajándékokat.

Befejezésül kívánságdiszcóval ért végül a nap.

Sötét este ajándékokkal zsúfoltan vitték vissza otthonaikba a gyerekeket és kísérőiket a különbuszok.
Nekünk, szervezőknek a sugárzóan boldog arcok jelentik a hálát és köszönetet azért a sok munkáért, amit a tavaszi pályázatok megírásától a közel harminc önkéntes munkáján át valósulhatott meg a hagyományos találkozó.

Köszönjük a pályázatok támogatóknak: MOBILITÁS, Székesfehérvár MJV Önkormányzata, Külkereskedelmi Bank Rt, Fejér Megyei Önkormányzat Iván János alelnök Úrnak
és a T-Mobil, Shell Kft, Pán-Uno Kft, Zöld Alma Alapítvány, Albacomp és az OTP dolgozóknak és nem utolsó sorban Boda János úrnak segítségüket!

Kép #450 Kép #451 Kép #452 Kép #453