143 gyermekkel a Hair-en
2006. március 1. 20:07:07
A székesfehérvári Vörösmarty Színház Ivánfi Jenő ifjúsági bérletének első előadására 143 állami gondozottként élő csemetét láthattunk vendégül 2006. március 1-én hétfőn.
A délután 15 órás kezdési időpont a vidékről érkező gyerekeknek is megfelelt. Sajnos az előszállási Lakásotthonokban élők azért nem tudtak eljönni, mivel késő délután már nincs buszjárat haza.
Dégről, Sárbogárdról, Velencéről, Lovasberényből, Martonvásárról, Mezőfalváról, Nádasdladányból, Balinkáról, Bodajkról, Kulcsról, Székesfehérvárról és az Erzsébet úti, valamint a Tekerespusztai Rehabilitációs intézetből érkezőknek tudtuk átadni a négy előadásra szóló bérletet.
Érdekes tapasztalat, hogy a vidéken élő gyerekek sokkal nagyobb lelkesedéssel fogadták a meghívást, mint a Székesfehérváriak. Így ha valaki nem tudna jönni a következő előadásra, akkor harminc név szerepel a "várólistán". Több intézetben, nevelőszülőnél élő fiatalt a színházi előadás megtekintésével tudtak jutalmazni.
A gyerekek többsége először járt a felújított Székesfehérvári teátrumban (volt aki színházban is), és a HAIR musical megtekintésének biztosításával sok lelkes rajongót szereztünk a színészetnek, akik a vörösretapsolt tenyerű diákok látványának örülhettek.
Az otthonokba visszaérkezve megbeszélték a történetet és a barátokkal, testvéreikkel való találkozás élményét. Legközelebb március 27-én Leonard Bernstein A csodák városát nézzük meg.


