In English  Deutch 

NCA tréning: konfliktuskezelés technikái

2006. március 31. 22:30:01

2006. március 31-április 02 között felejthetetlen hétvégét töltött Móron 12 civil szervezet képviselője, a hegyek övezte, barátságos, családias, mégis pazarul elegáns Hétkuti Wellnesshotelben.

A három napos tréning a civil szervezetek közötti, és a civilek civil életében kialakult konfliktusok megoldását, az együttműködést segítette elő, amit a napsütötte, hegyekkel övezett, lovas környezet, a híres móri borásznál tett bórkostolás és a Hétkuti vendéglőben felszolgált finom falatok is erősítettek.

A tréning felejthetetlensége nem csupán Nagy Zsolt tréner eredményes memoriafejlesztő gyakorlatának köszönhető, az ott szerzett tapasztalatok, élmények, új szemléletek, gondolatok és kapcsolatok remélhetőleg hosszú évekig segítik majd mindennapjainkat.

Már a rendhagyó bemutatkozás során megtapasztaltuk (egyesek a nemi szerepváltás során még némi identitászavarral is) milyen is, ha másvalaki bőrébe bújva, egy számomra addig ismeretlen csoporttárs szerepét és életét magamra vetítve mutatkozom be, empatikus képességeim teljes bevetésével, rögtönözve válaszolva még az olyan váratlan kérdésekre is, melyek az általam képviselt társam életének apró részleteire, de hozzám intéződnek.

Megtanultuk, mennyire fontos az együttműködés, vagy akár konfliktuskezelés során a másik megértéséhez a szempontváltás, a másik fél meghallgatása, a hiányos információk kiegészítése.

A megfelelő kérdezéstechnika a problémával való azonosuláshoz vezet, rávilágít a partner problémáira és motivációira, időt enged, levezeti a feszültséget, és megteremti a bizalom alapját. Egy jól fogalmazott kérdés elveheti a mondandóm élét, véleményemet, javaslatomat anélkül közölhetem, hogy az utasításnak hatna.

Egy barlangi mentés sorrendi listájának összeállítása során miközben új szemléletmóddal és tapasztalatokkal gazdagodhattunk, meggyőződhettünk arról, hogy léteznek megoldhatatlan konfliktusok. Ahol a két fél értékítélete alapvetően más, ott hiábavalók a logikusnak tűnő érvek, magyarázatok és meggyőzési törekvések.

Videotechnika alkalmazásával és a feladatok utáni rendszeres kiértékeléssel, visszacsatolással érezhettük meg, milyen módon választódnak ki egy-egy csoportban és szituációban a vezetők, hogy "köttetnek szövetségek", mennyire fontos a kimondott szó hangsúlya és minősége, a hozzá tartozó testbeszéd.

Érdekes volt tapasztalni, mennyire átszellemülve tudja valaki képviselni saját csoportja véleményét és érdekeit, még ha az ő egyéni véleménye ettől merőben különbözik is.
Elemezhettük a konfliktuskezelés valamint az ön-, és csoportérvényesítés módjait, a magabiztosság agresszivitástól és passzivitástól való különbözőségét.

Egy információlánc keretében mulatságos és maradandó tapasztalatot szerezhettünk arról, hogy módosul, veszik el vagy bővül egy-egy információ, hogy alakul át szóbeli infoátadás során a pepitás szoknyás kislány pöttyös kendős öregasszonnyá, vagy kerül az eredetileg tiszta ablaküvegre egy odavésett macska.

Trénerünknek, és a szervezőknek, a tatabányai Mosolygós Gyermekekért Alapítvány képviselőinek, Icának és Imrének ezúton is köszönjük, hogy egy olyan csapattá alakulhattunk a három nap során, amelynek tagjai remélhetőleg a való életben is kamatoztatják majd a megszerzett tudást és tapasztalatot, és a civil szervezetek közötti eredményes együttműködés alapja lehet egy szebb és mosolygósabb Közép-dunántúli régió virágzásának.

Kép #419