VI. Testvértábor
2007. augusztus 30. 21:42:21
A Vigyázó kéz Gyermekvédelmi Egyesület szervezésében immár ötödik nyáron valósulhatott meg az a "Testvértábor", ahol az állami gondozásban élő, egymástól valamilyen okból elszakított vér szerinti tesók egy hétig ismerkedhettek egymással az Árpádtetői erdészházban. Miközben minden gyermekvédelmi szakember egyet ért abban, hogy a Testvéreket nem szabad szétválasztani állami gondozásba vételkor sem, mégis több mint száz gyermek várt arra, hogy egy évben egy hetet együtt tölthessen testvéreivel egyesületünk szervezésében.
2007. aug. 24. péntek és 30. csütörtök között, Csákvárról, Sáregresről, Lepsényből, Velencéről, Martonvásárról és Székesfehérvárról lakás és gyermekotthonokból, nevelőszülőktől érkezett 3-08 éves korú testvérek.gyermekek a Magyar Telekom Hozzáad pályázatának 700 e Ft-os segítségével tartalmas napokat tölthettek együtt.
Az időjárás hozzánk kegyes volt, mivel csak két éjszaka esett az eső és strandolásra is alkalmas napsütésnek örülhettük Magyarország déli végein.
Az együtt töltött napokat jellemezte: óvatos ismerkedés, egymásra rátalálás öröme, jó és rossz tulajdonságok megismerése és lehetőség szerinti elfogadtatása önmagával és a testvérekkel, szenvedélyes, feladatok együttes megoldása, új barátok megismerése, eddig ismeretlen játékok-tevékenységek felfedezése, az ismételt elválás fájdalma.
A megvalósult programok: naponta élményfürdőzés, mozgásterápiás fejlesztés, lovaglás, nyári bobozás, gokártozás, kvad, állatsimogatás,kötélmászótorony és az alpesi kötélpálya megmászása, mecseki kirándulások, tánc és zene oktatása, hangszerekkel való ismerkedés, arcfestés, kézműves foglalkozások, Pécs város nevezetességeinek megismerése, szobatisztasági verseny és az együtt vásárolt élelmiszerek ismerete-választása, csokievő verseny, jutalmazás az elért eredményekért.
A testvérpárok kapcsolatteremtését a Székesfehérvárról érkezett Önkéntes szakemberek (mozgásterapeuta, pedagógus, zene és táncoktató, képzőművész) munkája és felnőtt segítőink Janó Andorné Ildikó táborvezetésével Csídei Nikolett, Vajda Eszter, Hasenfrats Júlia, Magyar Ildi és Ági segítette.


