VII. Testvértábor
2008. július 27. 21:24:22
A Vigyázó kéz Gyermekvédelmi Egyesület idén is szervezett Testvértábort az állami gondozásba vett, különböző településeken/intézetben élő, vér szerinti testvérek számára. Az immár hetedik alkalommal megrendezett program keretében egy hétig Balatonfenyvesen nyaralhattak együtt a testvérpárok. Már az induláskor ajándékot kaptunk egy Önkéntesünk, Nagy Eszter édesapja felajánlotta, hogy vonat helyett különbusszal szállít minket Balatonfenyvesre, így korábban érkeztünk a tervezettnél. Velünk együtt visszatért a nyári időjárás a magyar tenger mellé, ahogy teltek a napok már kánikulai hőfokokat mértek és a víz is egyre melegebb lett.
Mi egy különálló villában laktunk, de a tábor területén több mint 120 német gyerek is volt. Napi rendszerességgel hattyúetetés, fürdőzés, homokvár építés, szobatisztasági verseny, diavetítés és gyümölcsevés ismétlődött a gyerekek kérésére.
Gokartozás, vizibiciklizés, fagyizás, különböző játszóterek felfedezése, ugrálóvárazás, más-más sporttevékenység, fúvós és rock zenekarok előadásai színesítették a hetet.
Szerdán Kovács Árpád festőművész-tanár vezetésével különböző festési technikákat sajátíthattak el kicsik és nagyok. Pénteken kisvasúttal Somogyba kirándultunk. Szombati nap a búcsúzásé volt. Az egész heti vidámság után hazafelé a vonaton már szomorú gyerekarcok néztek vissza ránk. A Székesfehérvári könnyes búcsúzkodás után Balinkára, Budapestre, Csákvárra, Martonvásárra, Velencére és Fehérvárra tértek vissza a testvérek.


