Januári természetjárásunk
2009. február 3. 09:09:04
Január 25-én az év első túráján tizenheten vettünk részt. Vasárnap is korán kellett ébrednie azoknak a gyerekeknek és felnőtt kísérőknek, akik Budapestről, Budakesziről, Csákvárról, Pátyról, Velencéről és Székesfehérvárról érkeztek a Móri-árok Vértes felöli oldalán található Csókakői-várhoz.
Már a településen mellénk szegődött egy ?túrakutya?, aki Mórig mutatta az utat és vigyázott ránk. A hófehér dolomittömbök tagolta hegyoldalak szurdokában haladva meghódítottuk 479 m magas, sziklára épült Csókakő várát, mely a XII. században épült. A napos időnek köszönhetően szép kilátás nyílt a Bakony, Móri-árok és Székesfehérvár felé.
Az előző napok esős, hideg időjárását napsütés váltotta fel, aminek nagyon örültünk, de nem számítottunk a nehéz, sáros terepre, ami a Mór előtti 3 km-es utunkat kalandosra változtatta. A mély avar alatt a harmincnégy láb meglazította az olvadó talajt, így sokszor csak a gyökerekbe kapaszkodva sikerült feljutnunk egy-egy dombtetőre. Több mint húsz fa dőlt ki gyökerestül a turistaútra, így át kellett másznunk rajtuk is. Rendkívül változatos domborzati viszonyok eredményeként ritka, gazdag élővilágot figyelhettünk meg. Láttunk ibolyát és katicabogarakat, madárdaltól volt hangos egy-egy benapozott hegyoldal. Félóránként megálltunk energiát gyűjteni: szendvicsek, kiflik, müzlik, mandarinok, csokik és rengeteg innivaló fogyott el ezen a túrán. Jutott a kutyusnak is, akit nagyon megszerettünk, de a gyerekotthonba nem vihettünk, ezért két felnőtt vállalkozott arra, hogy visszakísérik Mórról Csókakőre. A többiek siettek Székesfehérvárra, hogy megpróbálják azokat a bakancsokat, amiket az elkövetkező természetjárásokon fognak használni. Este minden túrázó gyermek a sok-sok élmény mellé az új cipőkkel, könyvekkel és játékokkal térhetett vissza a gyermekotthonokba.


