In English  Deutch 

Pályaválasztási kirándulás

2004. november 12. 21:59:01

Hogyan tovább? címmel pályaválasztási kirándulást szervezett a Vigyázó kéz és a LURKÓ Gyermekvédelmi Egyesület. Az évenként megszervezett programon a Fejér megyében állami gondozásban élő gyermekek vettek részt, akik jövőjük alakításán munkálkodnak.

A 13-16 év közötti fiatalok pénteken igen korán keltek, mert Előszállásról reggel 6 órakor indult a busz Székesfehérvárra. A dégi és mezőfalvi lakásotthonokban nevelkedő gyerekekért kisbusz ment, ezért ők egyszerűbben utaztak.

8 óra után már a székesfehérvári Albacomp PC összeszerelő csarnokában gyárlátogatáson vehettünk részt, majd a Albalux nyílászárókat gyártó üzemében szakszerű üzemlátogatáson ismerkedhettünk a különböző szakmákkal és munkafeltételekkel.

"Élőben" találkozhattak a pályaválasztás előtt álló fiatalok olyan szakmákkal, amiket idáig nem is ismertek.

A Videoton Oktatási Központban pályaválasztási börzén vettünk részt, ahol több mint 40 közép- és főiskola, valamint felnőttképző és tanácsadó szervezet mutatkozott be.

Az iskolák bemutatóin gyakorlati ismereteket is szerezhettek a diákok leendő szakmáikról. Lehetőség volt számítógépes érdeklődés- és képességvizsgálatok elvégzésére, melyek eredményéhez foglalkozást is javasolt a program.

A pályaválasztási expón a standok idén is nagyon látványosak voltak, amelyek közül az Aranykéz szakképző Iskola nyerte el a legtöbb nyolcadikos tetszését. A látogatók között elvégzett felmérés alapján nagyon érdekes és meglepő adatokhoz jutottunk. Többek közt arra is fény derült, hogy a felvételiző diákok többsége nem értesült, vagy nem is hallott az emeletszintű érettségi rendszeréről. Sok szakmáról most hallottak először, valamint nem tudták, hogy az iskolai eredményük alapján, hová felvételizhetnek sikeresen.

A standokon egyénenként foglalkoztunk a gyerekekkel, mivel kiscsoportokban jártuk végig a kiállítást. Köszönet az önkéntes felnőtt kísérőknek: Kovács Andreának, Lukács Imrének, Szabó Andreának, Szenczi Györgyné Böbi néninek és Janóné Ildikónak az egész napos munkájukért.

Ez évben is kiderült, hogy a család nélkül élő gyerekek nagyobb odafigyelést igényelnének életük nagy választása előtt. Sikerült a résztvevő diákoknak a középfokú pálya- és szakmaválasztásukat elősegítenünk, bővebb információt nyújtani a továbbtanuláshoz.

Egyesületünk a pályaválasztási programot a magánszemélyek 2003. évben felajánlott személyi jövedelemadó 1 %-ból finanszírozta.

Kép #856 Kép #857 Kép #858 Kép #859