Események
Havas Árvalányhaj túra a Bakonyban
2005. március 5. 23:37:45
Szombaton ismét természetjárással egybekötött beszélgetést szervezett a Vigyázó kéz Gyermekvédelmi Egyesület. 2005.március 5-én a velencei Gyermekotthon lakói már a hajnali busszal (5,33 ) indultak a székesfehérvári Piac térre, hogy ott találkozzanak a szfvári Kikinda utcai Gyermekotthon lakóival és a három felnőtt kísérővel: Dalos Gábor, Nagy Attila és Vízler István egyesületi ...
Márciusi nevelőszülők klubja
2005. március 4. 23:10:05
Március 4-e sűrű hóeséssel és hófúvással köszöntött minket. Klubnapunkon a vidéki nevelőszülők most kevesebben jelentek meg. Lukács Imre szociális munkás és Janóné Ildikó osztotta szét az adomány ruhákat, cipőket és játékokat. A résztvevő nevelőszülőkkel gondolatban már a nyári pihenést terveztük. Különböző rekreációs nyaralási, táborozási lehetőség merült fel, mellyel segíthetne egyesületünk ...
Beszámoló a lengyel önkéntes mozgalomról
2005. március 2. 20:57:21
Az Önkéntes Központ Alapítvány 2005. március 2-án a budapesti Nyitott Műhelyben tartott előadásában beszámolt a lengyelországi tanulmányútja során szerzett tapasztalatairól. Egyesületünk részéről Nagy Attila vett részt, a gyakorlati megvalósításokról is szóló beszámolón. Mint ismeretes Magyarországon előkészületben van az ún. Önkéntes-törvény, amely jogilag is szabályozná az önkéntes munkát. A törvény szakmai ...
Februári játszóház - Papírhajtogatás
2005. február 10. 21:42:14
Februári játszóházban a résztvevő gyerekek borítékot, poharat, madarat, békát, kockát és tulipánt hajtogathattak. A fiúk a papírtulipánokat már a közelgő Valentin napi meglepetésnek is készítették. A Szabadművelődés Házában Varga Magdolna népművelő vezetésével kellemes délutánt tölthettek a székesfehérvári Gyermekotthonban élő gyerekek. A játszóház után még meglátogattuk a játékszobát és a befagyott ...
Fodrászkodás Velencén Februárban
2005. február 9. 21:43:57
Harminchét gyermeknek és fiatalnak sikerült a fodrászgondját megoldanunk 2005. február 09-én szerda délután a velencei Gyermekotthonban. A kamasz fiatalok már nagyon vártak bennünket, előre bevásárolták a különböző hajfestékeket (fiúknál-lányoknál a haj melírozása a sláger). Sok gyerek örült annak, hogy ismét találkozhat velünk (legtöbben a nyári testvértáborról érdeklődtek).Ez alkalommal már az ...
Nevelőszülők klubja február
2005. február 4. 22:05:50
Immár ötödik alkalommal találkoztak azok a nevelőszülők, akiket a Vigyázó kéz Gyermekvédelmi Egyesület a Nevelőszülők klubjába hív meg. A minden hónap első péntek de. 9 órától tartott találkozóra a nevelt gyerekeket is elhozhatják, mivel a "játékszobában" óvó néni várja a gyerekeket. A nevelő apukák, anyukák a februári találkozón sok értékes ...
Hó-Fejérkével a csákberényi havasokon
2005. január 30. 21:11:09
2005.jan. 30-án vasárnap reggel kezdődött a Vigyázó kéz Gyermekvédelmi Egyesület új programsorozata, amely a természetjárás eszközeit hívja segítségül ahhoz, hogy a nem családban élő gyerekek személyiségét fejlessze. A Fejér Megyei Természetbarát Szövetség Velinszky Természetjáró Sportcsoportja szervezésében 10 km-t túráztunk csodaszép napsütötte havas csákberényi hegyekben, de igen hideg és szeles időben. ...
Január végi fodrászkodás a Kikinda utcában
2005. január 28. 23:20:35
A novemberi találkozás óta ismét megnőtt a sok-sok gyerek haja a székesfehérvári Gyermekotthonban. Ezért Baranyai Brigitta mesterfodrász vezetésével ismét látogatást tettünk a Csecsemőotthon 2-3 éves lakóinál. Nem volt mindenkinél "csendes" hajvágás, de a mosolygós felnőtt arcok és az ajándékba vitt mandarin halmok ismét örömet varázsoltak a megszeppent kicsik arcára. Fotóink ...
Riha Zsófia pszichológus a MindenGyerek konf.-ról
2005. január 25. 20:29:27
MindenGyerek - ez volt a címe a január 24-26ig tartó konferenciának Vagyis, hogy minden ebben a 3 napban a gyerekekről szólt . S valóban így volt hiszen a szociális szféra szinte minden belső és határterülete képviseltette magát. Így aztán elég nehéz volt a közel 150 program közül választani . Sokan ...
MindenGyerek konferencia Budapesten
2005. január 24. 20:41:58
2005. január 24-26-ig háromnapos Konferenciát szervezett az Elte Tátk Tanszék, Hilscher Egyesület és a Gyermekparadicsom Alapítvány, ahol 150 szakmai programmal várták a gyerekekért dolgozó szakembereket és mindenkit, akik a gyermekek problémáiban szeretnének segíteni. Így utaott 4 fő a Vigyázó kéz Gyermekvédelmi Egyesület képviseletében Molnár Klára és Tarrné Bém Ildikó, Előszállásról, ...
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21


