In English  Deutch 

Események

Alcoa FKC- Argentina

2011. március 31. 22:42:32

26-23 arányban győzött a székesfehérvári Alcoa FC Right Phone az Argentín válogatott ellen NB I-es edzőmérkőzésen. 68 gyerekünk vehetett részt ezen a jó hangulatú női kézilabda mérkőzésen március 10-én.

Shakespeare

2011. március 27. 22:00:40

Vasárnap este a Télia tenyerén c. bérletünk előadásán vettünk részt utógondozott fiatalokkal.

Láttuk, hogy lett bajnok a Sapa Fehérvár

2011. március 27. 21:58:12

A Magyar Bajnokság döntőjében a székesfehérvári Ördögök 9-4-re győztek a Dunaújváros ellen. A szerencsének is köszönhetjük, hogy 45 állami gondozott gyermekkel izgulhattuk végéig a székesfehérvári jégcsanokban a győztes mérkőzést. A Fehérvári 7Nap pályázatán nyertük a jegyeket a jégkorong mérkőzésre, ami remek programot biztosított március 26-án a résztvevő gyerekeknek.

Zenés kalandozás

2011. március 27. 21:52:46

Bach és Bartók muzsikája mellett művészeti kalandozáson jártunk Székesfehérváron az Új Magyar Képtárban a székesfehérvári és a velencei gyermekotthonokban élő gyerekekkel. Zenés barangolásunk során különböző rajzokat, festményeket készítettünk, közben Bach és Bartók muzsikáját hallgattuk (Csuka Tímea csellóművész és Soós Gábor hegedűművész előadása). Mesés kalandozásunk során különféle akadályokat, rejtélyeket oldottunk meg: ...

A háló, amit önként szővünk

2011. március 1. 20:53:30

Egyesületünk 2011. februárjában csatlakozott a hét szervezet alkotta Szociális Hálóhoz, abból a célból, hogy a tervezett közös munkákban részt vegyen. A közös projektekkel, programokkal az általunk támogatott családjuk nélkül élő gyermekeket, és az állami gondozott gyermekeket saját családjukba befogadókat kívánjuk segíteni. Közösen keressük a forrásokat, hogy minőségibb szolgáltatást tudjuk nyújtani ...

Folytatódik a Wesselényi úszásoktatás

2011. február 26. 21:50:37

Egyesületünk a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány pályázati forrásának segítségével folytatni tudja ez évben is az állami gondozott, sérült gyermekek úszásoktatását Agárdon. Ez az egy forrás biztosítja évek óta (évente újra pályázni kell) a velencei gyermekotthonban élők úszásoktatását. Ilyen alkalom volt a február 26. szombat, amit a gyerekek nagy lelkesedéssel vártak. ...

Képtelen Karnevál

2011. február 20. 12:01:04

A Székesfehérvár, Megyeház utcai Új Magyar Képtárban megrendezett farsangi családi napra invitáltunk 15 árva gyermeket, akik szüleik nélkül gyermekotthonokban élnek. 5 felnőtt kísérővel 5 családot alkothattunk. A Képtelen Karneválnak elnevezett programon lépésről lépésre átváltoztattuk a Képtár műalkotásait. Termenként más-más feladatokkal, kreatív játékokkal, különleges technikákkal és nyersanyagokkal, önkifejező alkotási lehetőségekkel ismerkedhettünk ...

Godspell

2011. február 9. 22:04:15

Máté és Lukács Evangéliuma idézetei alapján készült ISTENI ROCKJÁTÉKON vettünk részt tíz velencei és székesfehérvári fiatallal a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Az előadás után hosszú beszélgetést kezdeményeztek a fiatalok.

Tanösvényen

2011. január 29. 20:47:24

Hideg, de verőfényes időben töltöttük együtt január utolsó szombatját. Iszkaszentgyörgy újonnan kialakított 4,5 km-es Tanösvényének megismerésével kezdtük ez évi természetjárásunkat. Remek tájékoztató táblákról sok új ismeretre tettünk szert: történelem, növény és állatvilág. Lulu kutya is elkísérte a vidám társaságot, akik közül négy lurkó most vett részt először természetjáró túrán.

1 % szja

2011. január 28. 21:59:24

A"Vigyázó kéz" Gyermekvédelmi Egyesület megköszöni a saját családjuk nélkül nevelkedő gyerekek részére 2010. évben a szja 1 %-ból átutalt 549.040,-Ft-os támogatást, melyet a különböző ellátási helyen élő Testvérek találkozóira, táborára, kinrándulásokra, élelmiszerekre, valamint a Nevelőszülők klubjának működtetésére fordítottunk. Várjuk ez évben is az adófelajánlásokat! Adószámunk: 1 8 4 8 9 ...

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29